2008. december 20., szombat

Gyermekkorom kedvenc sütije: Hókocka





Gyerekkoromban karácsonykor amikor a hévízi Mamám megkérdezte, mit süssön, mindig ez volt az első süti amit mondtam. Most gondoltam megmutatom az én lánykáimnak, és azt hiszem, nekik is ez lesz a kedvenc sütijük:)A süti elkészítése egyébként nagyon könnyű:

Elkészítése:25 dkg lisztből, 5 dkg vajból, 1 dkg szalalkáliból {kevés tejben feloldva}, 3 evőkanál cukorból, 1 egész tojásból könnyen gyúrható tésztát készítünk.
Ezt három egyenlő részre osztjuk,késhegynyi vastagságúra kinyújtjuk, és sütőlemezen kisütjük a 3 lapot.A sütő 180 C fokos legyen, és 6-8 perc alatt halványszínű tésztát kell kapnunk.
A krémhez 4 dl tejben 4 evőkanál lisztet felfőztem, és sűrű masszát kaptam. Előtte 1 rámát, 15 dkg porcukorral és 3 z. vaníliás cukorral habosra kikavartam, és aztán ezt a besamelhez adtam, és robotgéppel összedolgoztam.
Ezzel töltöttem meg a lapokat, és a tetejét megszórtam jó alaposan porcukorral. Betettem a hűtőbe és fél napot állt, majd ízlés szerint kockára vágtam és tálaltam!
Mindenkinek szeretettel ajánlom!

2008. december 14., vasárnap

Mandulamag és a karácsonyfa......



Itt még töltetlenül.



Készül a mandulamag és persze segítséggel!!!:)



Bea barátosném tegnap nagyon nagy örömöt okozott nekem. Először is mert meglátogatott, és ez nagyon jó, másodszor mert kaptam Tőle egy gyönyörű piros fenyőfa gyertyát, harmadszor mert sok sok darált diót hozott!!! Darált diót:) konyhakészen, sütésre várva érkezett több zacskóval! Ezen felbuzdulva a lányokkal megsütöttük azt a sütit amit már évek óta szerettem volna elkészíteni:)A mandulamagot.Nagyon fini, csak kicsit macerás, mire minden formát megtöltök és utána öszze illesztem a krémmel, nem kis idő.De megéri, mert az eredmény rendkívül fincsi!

2008. december 11., csütörtök

Ez pedig az én kedvencem: Billy Idol Jingle Bell Rock

Karácsonyi dal -Christmas song Lulu kérésére:)



Úgy egy pár hete, az egyik rendszeres olvasóm a nagyobbik lányom! Nagyon szereti nézegetni a képeket, hallgatja a zenét....:)
Ezt a dalt Ő találta a Youtube-n és megkért, hogy majd tegyem be a kedvéért, hát persze hogy megteszem:)

2008. december 7., vasárnap

2008. december 1., hétfő

2008. november 27., csütörtök

Christmas Barbie





Ma a Lulu lányom írt egy kívánság listát a Jézuskának. Az egyik kérés egy karácsonyi Barbie volt.Találtam egy filmet The Christmas Carol címmel, valószínű még nincs magyar szinkronnal, de ennek még utána kell néznem! Nagyon szép Barbiek vannak, majd meglátjuk mit hoz a Jézuska:)
Gyerekkoromban én sosem voltam oda a Barbikért, igaz akkor még itthon nem volt kapható. Édesapám húga küldött egy Olimpiai Barbiet Ausztráliából. Gyönyörű volt, több váltás ruha volt rajta,kis retikülje is volt, amiben olimpiai aranyérmek voltak.Beraktam a vitrines szekrénybe és csak gyönyörködtem benne,de soha nem játszottam vele. Aztán jöttek az unokatesók, és egyszer az egyik-nem voltam otthon- megmosdatta málnaszörpbe, majd fodrászosat játszott, és hajat is vágott Neki.:( A szívem szakadt meg.....

2008. november 25., kedd

Hello Kitty karácsonyfa...


Lehet, hogy már van Pókemberes is, meg Sam a tűzoltós is???:) Nagyon különleges, azért azt hiszem mi megmaradunk, a hagyományosnál:)

Advent




Az advent története

Az advent története egészen az 5. századig nyúlik vissza. A karácsonyt megelőző böjti idő volt, amely Szent Márton ünnepével kezdődött, november 11-én. Történelmi források arra utalnak, hogy maga az advent ünnepe Galliában keletkezett, majd a 6. században Róma is átvette, és a böjti időből öt liturgikus hét lett. VII. Gergely pápa végül négyre redukálta az adventi vasárnapok számát. Az advent négy hete a Messiás születése előtti várakozást idézi, felkészülés a karácsonyra és Krisztus második eljövetelére. Csönd, elmélkedés, imádság, bűnbánat jellemzi ezt az időszakot a vallásos emberek életében.

Az adventi koszorú

Az első adventi koszorúról 1860-ból maradtak fenn írásos emlékek. A berlini árvaházban Johann Heinrich Wichern evangélikus lelkipásztor az ünnep előtt gyertyákkal díszített, kör alakú, abroncsos csilláron jelezte a még karácsonyig hátralévő időt. Az árvaházban annyira türelmetlenül várták a karácsonyt, hogy ezzel akarta kicsit könnyíteni az utolsó nap izgalmát. A román kori templomokban is voltak már körcsillárok, de a múló idő jelzése meggyújtott gyertyákkal csak később jelent meg. Fenyőkoszorút kezdtek használni erre a célra világszerte. Az adventi koszorút Németország északi részén kezdték készíteni, majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Hazánkban a második világháborút követő időben vált szokássá templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni vagy asztalra tenni.

2008. november 22., szombat

Esik a hó!!!


A csajok reggel óta figyelték az ablakot, mikor esik már..... Hát most esik, és gyönyörűen süt a nap:)Persze még nem így....:(

2008. november 20., csütörtök

Christmas Advent Calendar......

Lassan közeleg Advent első vasárnapja, és ilyenkor kikerülnek a különböző formájú, színű, anyagú, szóval a legkülönlegesebb Adventi naptárak a lakásokban! Lulu lányommal nézelődtünk a nagyvilágban:) Persze nekünk már évek óta bevált van,amit majd le is fotózok, ha itt az ideje. Addig meg marad a csemegézés ...









2008. november 17., hétfő

Mikulás csizmák kandallóra ......

A kedvenc ünnepem a karácsony! Már alig várom, hogy december eleje legyen, hogy ellehessen kezdeni feldíszíteni a lakást! Mikulásra a kandalló a legszebb része a lakásnak, amikor tele van mindenféle szép díszekkel, és lógnak róla a Mikulás csizmácskák! Hát most gyüjtöttem pár képet, ötletnek...










2008. november 16., vasárnap

Barbie torta készítése...

Hogy tovább szövögessem a Barbie témát, Lulu lányom kérdezte, hogy hogy fogom elkészíteni a tortát? Mondtam neki hogy meglepetés!! De persze azért van segítségem, mégpedig az internet! Hiszen ma már vannak olyan portálok, ahol a torta készítés csinját-binját el lehet lesni. Nem olyan mintha az ember Édesanyja vagy Nagymamája lenne a segítség, de ezek hijján ez is nagyon megfelel.....

2008. november 15., szombat